Hogyan csökkenthetjük a takarítási kényszert és annak költségeit?


Mindenki szembesült már azzal, hogy a frissen feltakarított lakásban épp csak végzett a takarítással, de valaki hazaérkezett, vagy megjöttek a vendégek és a frissen felmosott padlón máris megjelennek a friss lábnyomok, nedves foltok.

Gondoljunk bele, mennyivel fokozottabban áll fenn ugyanez a probléma egy nagy forgalmú épületben, ahol naponta több száz, vagy akár több ezer ember is megfordul.

A problémát jellemzően azzal próbálják megoldani, hogy gyakrabban mosnak fel. A sűrűbb takarítás ugyan csak átmeneti megoldást nyújt egy ilyen épületben, de leköti 1-2 takarító szinte teljes munkaidejét. A nagy alapterület miatt sok tisztítószer, rengeteg víz felhasználásával és fokozott szennyvízkibocsájtással jár együtt.

Elgondolkodtak már azon, hogy ha a kosz és a nedvesség nem kerül be a belső terekbe, akkor fel sem kell takarítani?

A ClearRent Tisztaságvédelmi Program keretében megoldást nyújtunk erre a problémára. A megfelelően kialakított szennyfogó rendszereken keresztülhaladva, a szennyeződések és a nedvesség a szennyfogókban gyűlik össze, nem a padlón terül szét. Így a takarítások száma akár napi egyre is redukálható még csapadékos időjárás esetén is.

Jóval kevesebb tisztítószerre, vízre, munkaerőre van szükség és a tisztaság mégis megmarad.

 

A cikket írta:
Murányi Attila
Tisztaságvédelmi szakértő

ClearRentSzennyfogó szőnyegTakarítási modellTisztaságvédelmi Program

ClearRenttakarítási kényszertakarítási modell

Vélemény, hozzászólás?