Az i.e. 3500-tól 1800-ig terjedő 1700 éves periódus alatt a sumér mezőgazdaság
hatékonysága egyre romlott és a gabonatermelés csökkent amiatt, hogy a talaj sóssá vált.
Amikor egy sík területet öntöznek, ahogy ez Mezopotámia déli részének esetében is történt, a víz beszivárog a talajvízbe és megemeli annak szintjét, hacsak megfelelő csatornával nem vezetik el a fölösleges vizet. Ahogy a talaj átitatódik vízzel, a benne lévő sók kioldódnak. A talaj felső rétegéből elpárolog a víz, a só pedig a talaj felszínén marad és kérget alkot. A sumérok úgy írták le ezt a folyamatot, hogy “a föld fehérré változott”.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja (UNEP) szerint “a só-koncentráció növekedése még napjainkban is a legjellemzőbb és minden bizonnyal a legszélesebb körben elterjedt formája a talaj szennyezésének.” A talajsótartalmának növekedése a világ öntözött gabonatermelő vidékeinek 7%-át érinti.
A világon az első csatornarendszert, a Római Birodalomban építették fel, az i.e. VI.
században. Elsődlegesen azért készítették ezt a hatalmas építményt, hogy lecsapolják a
Palatinus és a Capitolium dombok között elterülő mocsarat. Az ókori Római Birodalom vízügyi úttörői egész csatornahálózatot és szövevényes vízvezetékrendszert építettek a városok ellátására.
Annak ellenére, hogy már az ókori Római Birodalomban létrehozták a csatorna- és
vízvezetékrendszert, egészen a tizenkilencedik századig a legtöbb országban nem élvezett elsőbbséget a közegészségügyi problémák és a tiszta ivóvízellátás megoldásának kérdése.
A városokban végül általában azért oldották meg a szerves hulladék eltávolítását és a csatornázást, mert az emberek már nehezen viselték el a bűzt, tiszta ivóvízre vágytak és kényelmetlennek találták, hogy az utcákon a mocsokban kell járniuk.
Csupán a XIX. Század második felében nyert bizonyítást, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a vízszennyezés és a betegségterjesztő mikroorganizmusok között, amikor a baktérium elmélet hirdetői bebizonyították az igazukat a miazma elmélettel szemben.
A középkori Európa városai nem lehettek kellemes szagú helyek. A hulladék eltávolítására disznókat tartottak, és ami hulladékot a disznók nem ettek meg, azt végül is lemosta az eső. Fokozatosan több városban hoztak kezdetleges hulladékeltávolítási szabályokat és alkalmaztak utcaseprőket a szemét eltávolítására. Azonban a víz kezelésének az ókori rómaiak által bevezetett módszerei hosszú időre feledésbe merültek.
… folytatjuk …
